Hétköznapi személy. Semmilyen információval sem rendelkezik az ország döntéseinek hátterében álló eseményekről/tervekről. S mivel többnyire nincs olyan az ismeretségi körében, aki beavatná, ezért akár az egész életét is leélheti úgy, hogy tulajdonképpen fogalma sincs arról, ami körülötte zajlik.
Ugyanakkor civilnek számít az is, aki tud ezt-azt, de bizonyos okokból kifolyólag még
nem sikerült eldönteni; szimpatizál e a kísérletek alkalmazásával, vagy sem.
Viszont ha ténylegesen tett valamit az egyik oldal támogatása céljából, akkor már nem tekinthető civilnek még akkor sem, ha időközben esetleg rájön, hogy rosszul döntött.
Latin szó. Elsődleges jelentése: "kísérlet valami elérésére/megszerzésére".
Ezt a kifejezést azokra a személyekre használják, akik valamilyen kényszer
hatására (vagy nagyon ritka esetben önszántukból) a kísérletek alanyaivá váltak.
Nem kizárt, hogy idővel természetfeletti képességekre tesznek szert. Ez lehet aktív (pl.: spontán tűzgyújtás, telekinézis) vagy passzív (pl.: megérzések, látomások) is.
Bárkiből válhat Liceor, akiről a vezetőség feltételezi, hogy nem hal bele és ép elmével túlvészeli a kezdeti nehézségeket, majd azt ezt követi nem mindennapi életmódot.
Az alany nem hagyhatja el a számára kirendelt helyet és számíthat rá, hogy élete további részében mindvégig megfigyelés alatt tartják.
Személyek, akik tisztában vannak az emberkísérletekkel, az ország törekvésével és próbálnak ellene tenni, amíg még lehetséges. Van, aki egyedül dolgozik, de akadnak olyanok is, kik kisebb-nagyobb titkos csoportokat/társaságokat is létrehoznak, s közösen igyekeznek megoldást találni. Tőlük a beépített emberek alkalmazása sem áll távol, valamint külföldről is előszeretettel kérnek segítséget, támogatást.
Ennek ellenére nincs könnyű dolguk, hisz a legprofibb biztonsági- és védelmi rendszer veszi körül a kísérletek helyszínét. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a tény, hogy eddig senkinek sem sikerült kézzel fogható bizonyítékát szereznie a kísérletekről?
A legnagyobb ilyen csoport Seattle városában lelhető fel.
Azok, akik helyesnek gondolják a kísérleteken keresztül kapott eredményeket, vagy
csak az elfogultságuk miatt hisznek abban, amiben. Mindenesetre a többség fejében
meg sem fordul, hogy másképp is lehetne; elfogadják a kormány által meghozott döntéseket, s boldogan hajtják végre a rájuk kiszabott feladatokat, vagy fordítják el a fejüket, mikor úgy gondolják, hogy ezzel segítik az ország/kormány előrehaladását.
Van, aki csendben támogatja e nemesnek hitt célt, de itt is akadnak szép számmal, kiktől sosem állt távol a piszkosabb munka, s szemrebbenés nélkül állítanak félre embereket. Félniük sem kell a következményektől, hiszen a legnyilvánvalóbb gyilkosságot is el tudják tussolni a feljebbvalói.